Regisegkereskedes.hu+(3630)1999-441

Festő, grafikus, gobelinművész. Budapesten az Iparművészeti Főiskolán 1931-ben kezdte tanulmányait, majd egy év után átiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, Szőnyi István osztályába, ahonnan baloldali politikai tevékenysége miatt kizárták. Ezután Rázsó Klára magániskolájában Vaszary János tanfolyamait látogatta. Több nyugat-európai országban járt tanulmányúton, többek között Itáliában is, ahol számos vázlatot készített későbbi képeihez. Hazai és külföldi kiállításokon szerepelt. A II. Világháború előtt az UME és a Szinyei Társaság tárlatain mutatta be műveit. Legelőször festményekkel jelentkezett a Szinyei Fiatalok Tárlatán, huszonkét éves korában. Első önálló kiállítását az Európai Iskolában rendezte 1946-ban. 1934-ben belépett a Szocialista Képzőművészek Csoportjába, majd csatlakozott annak 1939-1940 táján megalakult jogutódjához, a Szocialista Képzőművészek Társaságához. 1937-ben Szentendrére ment Bálint Endre hívására, ahol a Korniss Dezső és Vajda Lajos körül csoportosuló fiatalok köréhez csatlakozott. Ettől kezdve haláláig a szentendrei művészélet szereplője volt. 1945-1948 között az Európai Iskola tagja volt. Korai tájábrázolásait és figurális kompozícióit, rajzait későbbi munkásságában is fel-feltűnő expresszív hangvétel jellemzi. Kiválik közülük a több változatban is megfestett "Kofahajó" (1939) c. képe, melyen a Szentendréről Pestre menő, vásározó asszonyok monumentálissá növelt alakjait ábrázolja Derkovits képszerkesztési módzserét továbbgondolva. A '40-es évek elejétől Vajda késői szürrealista műveinek hatására találta meg képi gondolkozásának egyik ciklikusan visszatérő arculatát, a szürrealisztikus, antropomorfizált növény- és állatábrázolásokat. Az 1950-es években Arany, Karinthy, Apollinaire, Villon, Boccaccio, Shakespeare, Kipling, Krúdy, Radnóti, stb. műveinek illusztrálása jelentett megélhetést a művész számára. 1956 eseményeit nyers riportrajzokban örökítette meg. Az '50-es évek második felében új stiláris vonások jelentek meg műveiben. A sziporkázó színek testes, fekete vonalak konstrukcióiba kényszerültek. Az e felfogásban készült művek, tárgyi utalásaik ellenére a francia lírai-absztrakció - többek közt - Manessier által képviselt vonulatával mutatnak rokonságot (Holdas kert, 1962). A '60-as évek elején születtek a század eleji aktivisták lendületét idéző, tussal készített, konstruktív tájrajzai. A rohamosan pusztuló népi kultúrával és a tradicionális morális értékek felszámolódásával való szembesülés inspirálta a '60-as évek végétől kezdődően esendő útszéli keresztekről, meggörbült pléhkrisztusokról, máladozó temetői piétákról lapidáris egyszerűséggel festett csoportját (Csonka feszület, 1969; Pléhkrisztus és Mária, 1985). Hasonló élményekben gyökerezik a bajóti asszonyokról a '70-es évek második felében készített, monumentális, a pasztell technikától líraivá szelídült figuráinak sora (Templomablak, 1977). Az 1970-es években indította életpályájának hátralevő idejét átívelő "Szerelmesek" című sorozatát. Jelentős műve a népművészetből inspirált "Falusi corpus" sorozat. Foglalkozott gobelinnel is. Díjak: 1958-ban és 1971-ben Munkácsy-díj; 1973-ban-Érdemes Művész cím; 1983-ban Kossuth-díj; 1988-ban Kiváló Művész kitüntető elismerés; ezüstérem, Certaldo; nívódíj; a Munka Érdemrend arany fokozata; Pro Urbe Budapest kitüntetés; a Magyar Köztársaság Érdemrend polgári tagozatának Középkeresztje. Képviselve van a Magyar Nemzeti Galériában, a Fővárosi Képtárban, a szombathelyi képtárban, a szentendrei Ferenczy Múzeumban és a pécsi Janus Pannonius Múzeumban. (N. K.: Műv. 1963/7, P.K.: Műv. 1966/8, N.K.: Műv. 1970/11, Sz.Gy.-Sz.P., FJ, A.J.: Műv. 1984/7)

Az iparművészeti iskolában és a Képzőművészeti Főiskolán kezdte tanulmányait 1931-ben, majd Szőnyi István és Vaszary János szabadiskoláját látogatta, a 30-as évek végétől Szentendrén dolgozott. 1935 óta kiállító művész. A világháború előtt a Szinyei Társaság, az UME tárlatain szerepelt. 1946-ban nyílt meg első önálló tárlata az Európai Iskola keretében, majd Szentendrén (1954, 1974), a Csók István Galériában (1957, 1963), Esztergomban (1958), Kaposvárott (1964), Kiskunfélegyházán és a Műcsarnokban (1970), valamint a Helikon Galériában (1972) állított ki. Gyűjteményes anyagát 1977-ben mutatta be a Műcsarnok. Szerepelt a magyar művészek számos külföldi bemutatóján (Párizs, London). Fő művei könnyed rajzú szimbolikus jellegű kompozíciók, amelyeken a növényi organizmus metamorfózisát jeleníti meg. Sorozata a népművészettől inspirált Falusi corpus sorozat. Ismert illusztrátor és készít gobelint is. (Szombathely, Zeneiskola). 1958-ban és 1971-ben Munkácsy-díjat, 1973-ban érdemes művész címet, Kossuth-díjat 1983-ban és kiváló művész kitüntető elismerést 1988-ban kapott. Kiadott írásai: Bálám szamara. Bp. 1982; Golgota. Bp., 1987. 131 darab alkotását 1987-ben a Szombathelyi Képtárnak ajándékozta. - Irod.: Szabó György: Szántó Piroska. Bp., 1985.

Festő, grafikus, gobelinművész. A budapesti Iparművészeti Főiskolán és a Képzőművészeti Főiskolán tanult, majd Szőnyi István és Vaszary János szabadiskoláját látogatta. Különböző hazai és külföldi tárlatokon szerepelt. A II. világháború előtt az UME és a Szinyei Társaság tárlatain mutatta be alkotásait. Mint szentendrei festő, tagja volt a Szocialista Képzőművészek Csoportjának és az Európai Iskolának. Lelkesedett a tiszta népművészetért. Fő művei könnyed rajzú szimbólikus jellegű kompozíciók, melyeken a növényi organizmus metamorfózisát jeleníti meg. Sorozata a népművészetből inspirált "Falusi corpus" sorozat. Ismert illusztrátor volt és készített gobelint is. 1958-ban és 1971-ben Munkácsy-díjat, 1973-ban érdemes művészi címet, 1983-ban Kossuth-díjat, 1988-ban kiváló művész kitüntető elismerést kapott. (N.K.: Műv.-1970/11, Sz.Gy.-Sz.P.)

Festő, grafikus, Munkácsy-díjas. Az Iparművészeti Iskolában, a Képzőművészeti Főiskolán, Szőnyi Istvánnál és Vaszary Jánosnál tanult. 1935-ben a Tamás Galériában szerepelt először kiállításon. Kapcsolatban állt a Szocialista Képzőművészek Csoportjával, majd a Szentendrei Vajda-körrel. 1946-ban, 1957-ben és 1963-ban gyűjt. kiállítást rendeztek műveiből, 1966-ban a Dürer Teremben nyílt kiállítása. A festészet és a grafikai elemeit ötvöző képein a természetből indul ki, de gyakran a motívumok szimultán egybevetésével ér el a szürrealizmushoz közel álló művészi hatást. Fő művei közé tartozik virágmetamorfózis-sorozata. Számos könyvet illusztrált.

Festő, grafikus, Kossuth- és Munkácsy-díjas, érdemes művész. 1931-1932-ben az Iparművészeti, majd a Képzőművészeti Főiskolán folytatott tanulmányokat, később Szőnyi István és Vaszary János magániskoláit látogatta. A 30-as évek óta Szentendrén dolgozik. 1935 óta kiállító művész, tagja volt a Szocialista Képzőművészek Csoportjának és az Európai Iskolának. Első önálló tárlata 1946-ban nyílt meg az Európai Iskola keretében, ezt követően Szentendrén (1954, 1974, 1977, 1983), a Csók Galériában (1957, 1963), a Dürer Teremben (1966) és a Műcsarnokban (1970, 1977) voltak jelentősebb tárlatai. Bemutatkozott több vidéki városban és Olaszországban (1968). 1958-ban és 1971-ben Munkácsy-díjat, 1973-ban érdemes művész címet, 1983-ban Kossuth-díjat kapott. - A festészet és a grafika elemeit ötvöző képein a természeti látványból indul ki, és a motívumok szimultán egybevetésével ér el a szürrealizmushoz közelálló művészi hatást. Szívesen elidőz a virágok, növények, állatok között; kicsiny modelljeit az idill és az öröm tágabb jelentésével is felruházza. Grafikáját dekoratív, játékos vonulatvezetés, tematikai és filozófiai sokrétűség jellemzi. Ismert illusztrátor.