Koday László felnőtt korában kezdett el festeni, belső indíttatásra. Ismereteit önképzéssel fejlesztette. Rövid idő alatt rátalált máséhoz nem hasonlítható festői világára amelyet a naiv festőkéhez szoktak sorolni. Képein valóságos embereket látunk valóságos tájak és valóságos tárgyak között – olykor meghökkentően különös szituációkban. Piktúrája ugyan a falu életéhez kötődik, de azt nem leképezi, nem a látványt ragadja meg. A látomásokat keresi. Az álom, a képzelet, a tudatalatti tartomány különös hangulatú szürreális ábrázolása foglalkoztatja. Egyéni stílusa meseszerű, gyermekien természetes, ábrázolási módja spontán expresszív. Humoros, szatírikus képein a növények, az állatok és az ember világa azonos értékü egységet képez. Szimbolikája következetes és érthető. Festészete egyszerre narratív és illusztratív, amelyben meghatározó a gondolati tartalom és az érzelmi viszonyulás. A ház tetején levő galambdúc a házzal azonos értékű, csak kisebb lakóépületet jelent. Az egyikben az egymást szerető emberek, a másikban a turbékoló galambok laknak. Míg a fán a madarak, alatta a szeretők évődnek egymással. S közben repül a gólya – olykor pólyással a csőrében. Kék tehenei miért is ne néznék a fürdőzőket, rózsaszín lovai hófehér sörényükkel miért ne válhatnának táltosokká? Fantasztikus történeteket fest, sőt egyszerre több történetet egy-egy nagyobb méretű sokfigurás vásznán. S mindenhol dús növényzet. A képmezőt körbeölelő fa benyúló ágai, a dúsan burjánzó virágok, a piros és kék fák és bokrok a nagy előképet: Henri Rousseau-t idézik. Képein bármi megtörténhet. Az irrealizmus megóvja a realizmustól. Szemlélete, ösztönös valóságlátása létrehozott egy sajátos expresszív realizmust. Így teremt magának a valóság és a képzelet, a mesevilág sajátságos ötvözetével önálló stílust, képi kifejezést, tündéri világot amely csupa derűs, tiszta színekkel, hibátlanul, szépen megfestett világ. Piros, kék, sárga. A keveretlen, tiszta színek, a határozott kontúrok, a finom rajzosság és a részegítő szabadság világa. Képein a figurák mozgásuk ellenére statikusak. Az alkotás öröme, a jelképek költői ereje, az őszinteség és az élmény lendülete repíti Kodayt hihetetlen magasságok, festői tágasságok megélésére. Paradicsomi állapot. Az öröm és az örömszerzés állapota. Ez Koday László festészete. (Angyal Mária)